BA szakdolgozat és záróvizsga

A BA szakdolgozat témavezetői irányítással elkészített, önálló, empirikus vagy elméleti kutatásra épülő munka. A témavezetőválasztás a Neptun-ban zajlik az 5. félév kurzusfelvételi időszakának végéig a Szakdolgozati szeminárium 1. című kurzus felvételével. A jelentkezéssel párhuzamosan a kiválasztott témavezetőt emailben kérjük tájékoztatni a szakdolgozat témájáról. A kurzusra a bekerülés csak a témavezető jóváhagyását követően történik meg. Elutasítás esetén másik témavezetőt kell keresni.

Az utolsó szemeszter kezdetén a végleges címet, a témavezető nevét és a záróvizsgára jelentkezési szándékot a Modulón be kell jelenteni (abszolutórium megszerzése utáni záróvizsga jelentkezés esetében ez értelemszerűen a megcélzott záróvizsga-időszak szerinti szemeszter kezdete). Frissített információk a kari honlapon, a Tanulmányi Hírek között találhatók.

Formai elvárások

A BA szakok szakdolgozati követelményei:

A képzés munkanyelvén szóközök nélkül minimum 45 000 és legfeljebb 80 000 leütés terjedelemben, legalább 12-es pontméretben, 1,5-es sorközzel megírt önálló munka, melyben a tartalom- és irodalomjegyzék, valamint a jegyzetek és a melléklet a fentebb megadott terjedelmen felül értendő. A standard margó mindenütt 2,5 cm, melytől a témavezető hozzájárulásával el lehet térni.

Címoldal: Cím, szerző (NEPTUN/ETR kodja), “BA szakdolgozat”

Témavezető neve, beosztása, a tanév, amelyben a dolgozat készült.

  1. Oldal: Plágium nyilatkozat
  2. Oldal: Absztrakt, kulcsszavak 
  3. Oldal: Tartalomjegyzék
  4. Oldal: Indul a törzsszöveg. 

A dolgozat végén: Mellékletek – Empirikus dolgozatok esetében itt szerepelnie kell a jóváhagyott etikai kérelemnek.  Az etikai kérelmet az adatgyűjtés megkezdése előtt a témavezető hagyja jóvá. A kitöltött űrlapon a jóváhagyást a témavezetőnek nem kell aláírnia, elég a témavezető nevét feltüntetni.  

 

A szöveg közbeni hivatkozásoknál és a felhasznált szakirodalom listájának megadásánál a következő anyagra kell támaszkodni:

Empirikus dolgozatok

Tartalmi elvárások

1.EMPIRIKUS DOLGOZATOKRA VONATKOZÓ ELVÁRÁSOK

1.1. Kvantitatív módszertanra épülő kutatás

MINTA elemszám

A kutatás jellegétől függően megfelelő elemszámon végzett tudományos vizsgálat

Kérdőíves vizsgálat: minimum 60 fő. Csoportokra bontás szempontjai alapján magasabb elemszám. (Minden csoportban elegendő számú vizsgálati személy legyen.) Az elemszámot a témavezető hagyja jóvá és indokolt esetben a fenti irányértéktől el lehet térni.

Személyes részvételen alapuló kísérleti kutatás: minimum 30 fő

A fent megadott minimális minta-elemszámtól el lehet térni, ha speciális populáció vizsgálata a cél, amelynek elemszáma korlátozott. Ilyen esetben egyedi elbírálás alapján a témavezető dönt, mely döntésről említést kell tenni a minta bemutatása c. részben. 

A dolgozat kutatási kérdését szakirodalmi áttekintéssel kell megalapozni, a megfogalmazott hipotéziseket megfelelő statisztikai számításokkal kell ellenőrizni.

Kvalitatív módszertanra épülő valamint elméleti szakdolgozat írását BA szinten az Intézet nem preferálja. Azonban a témavezető engedélyével ilyen jellegű szakdolgozatot is lehet írni. Ez esetben azonban az MA szakdolgozatra érvényes követelményeknek kell megfelelni. 

A szakdolgozatok elkészítéséhez TOVÁBBI SEGÉDANYAGOK találhatóak az intézet honlapjának  Segédanyagok menüpontja alatt.

FIGYELEM! A plágiumra vonatkozó szabályok és az előírt formai követelmények (terjedelmi elvárások) betartása kizárólag a szakdolgozat író hallgató felelőssége! A témavazető a beadás engedélyezésekor a tartalmi szempontokat veszi alapul.  A formai és plágium szabályok betartásának ellenőrzését a beadott kész szakdolgozat értékelésekor végzi el. 

  • A szakdolgozat és a korábbi műhelymunka viszonya:

Amennyiben a szakdolgozat egy korábbi munka továbbfejlesztett változata, akkor a szakdolgozatnak legalább 70%ban el kell térnie a műhelymunka szövegétől és tartalmától. 

A szakdolgozat tervezése és elkészítése során a hallgató legalább 3 alkalommal köteles valamilyen formában konzultálni a témavezetővel. Különben a szakdolgozati szemináriumra vonatkozó aláírás megtagadható. Ha a hallgató a munkát olyan témavezető segítségével végzi, aki nem az Intézet alkalmazottja, akkor köteles az Intézet oktatói közül un. Belső témavezetőt is választani.

  • Szakdolgozat leadása és elbírálása:

A leadás két irányban történik:

  1. A BTK Tanulmányi osztályára:  a Modulo rendszeren keresztül történik a feltöltés pdf formátumban (ld. BTK TO honlap!).
  2. Intézet felé: A Coospace felületén a témavezető (két témavezető esetén belső témavezető) részére a hallgató köteles a dolgozat ugyanezen példányát word és pdf formátumban is feltölteni szintén a TO által megadott, hivatalos határidőig.

A szakdolgozat értékelése: 

A határidőre leadott szakdolgozatot a témavezető, és egy, az Intézet által kijelölt opponens, egymástól függetlenül,  írásban szövegesen és érdemjeggyel is értékeli. Az írásos véleményt és érdemjegyet legkésőbb a záróvizsga időpontja előtt 8 munkanappal a jelölt elektronikus formában megkapja. Az írásos véleményben a témavezető és az opponens a szakdolgozat, illetve a hallgató által választott specializáció tárgykörébe tartozó kérdéseket tesz fel, melyekre a jelölt a záróvizsgán köteles válaszolni. Ezt a választ a záróvizsga alkalmával a helyszínen kell megadnia, Ehhez segédeszközt a vizsga során nem használhat. Egyetlen kivétel, ha a kérdés megválaszolásához a számítás eredményét kell ábrán bemutatnia.

A záróvizsga a TVSZ szabályainak megfelelően két részből áll:

  1. Az első részben a szakdolgozat védésére kerül sor, amely a dolgozat bemutatását és a
    és a dolgozathoz kapcsolódó kérdések megválaszolását jelenti. Erre a hallgató értékelést
    (érdemjegy) kap.
  2. Ezt követően a vizsga második részeként a hallgató egy elméleti tételt húz abból a
    témakörből (személyiséglélektan, szociálpszichológia, fejlődéslélektan vagy általános
    lélektan), amely a szakdolgozat témájához a legközelebb áll. A témakört a konzulens a
    szakdolgozati bírálat részeként jelöli meg. A tételre adott feleletre szintén értékelést
    (érdemjegy) kap a hallgató. Jelenléti záróvizsga esetén a hallgatók a tétel kihúzása után kapnak
    felkészülési időt a tétel átgondolására, rövid jegyzet készítésére. (Online rendezett
    záróvizsga esetén a szabályok változhatnak, amelyről a hallgatókat időben értesítjük.)

A TVSZ szabálya szerint, amennyiben a záróvizsga bármely része (szakdolgozatvédés és a
kapcsolódó kérdés vagy a tételre adott felelet) elégtelen, úgy a záróvizsga eredménye is
elégtelennek minősül. A záróvizsga az adott félévben nem ismételhető.

A záróvizsga lefolytatásának általános szabályait, a jogorvoslati lehetőségeket a Szegedi Tudományegyetem hatályos Tanulmányi és vizsgaszabályzata tartalmazza. A záróvizsgával kapcsolatos tudnivalók – pl határidők, formai követelmények, a Kari honlap Záróvizsgák menüpontja alatt találhatóak, más egyéb információkat (halasztás, ismétlés stb.) pedig a BTK Tanulmányi és Vizsgaszabályzata tartalmazza.

Záróvizsga tételsor